– Kussolj, ribanc! – ezzel egy időben érezte homlokán az AK kemény tusának érintését. Ezek után jobbnak látta, ha inkább egy hangot se ad ki. Nem gondolta volna, hogy huszonhárom éves nőként ide jut, hiába hallotta a rémtörténeteket a guatemalai bandákról. Pedig csak egyszer hibázott. Csak egyszer választotta a rövidebb utat hazafelé, mert kissé elhúzódott a beszélgetés rég nem látott ismerősével, és haza szeretett volna érni édesanyja születésnapjára. A rövidebb út kivilágítatlan volt és egy erdő mellett feküdt, aszfalt elvétve volt található rajta, de nem gondolt arra, hogy baj lehet belőle. Gyorsan történt az egész. Fényt látott tükröződni az úton fekvő kavicsokon, aztán hatalmas fékcsikorgást hallott, ajtócsapódást, majd egy ütést érzett a fején. És most. És most falhoz kötözve ült egy szűk, dohos szobában, és csak arra tudott gondolni, hogy elmúljon ez az egész, az se érdekelte, hogy hogyan, vagy hogy viszontláthatja-e valaha a családját, csak legyen vége.

A szobában fülledt meleg volt, hiába ütött éjfélt az óra, a nyári estéken a hőmérséklet 28-30 C° is lehetett. Kint esett az eső, hallotta az esőcseppek kopogását a vékony, fából összeeszkábált tetőn. Néhány csepp bekúszott a tető résein keresztül, egyenesen ráestek a lány arcára, ám ez sem enyhített a fájdalmán.

– Látom, már be is nedvesettél! A főnöknek ez tetszeni fog, jól el fog szórakozik veled! – dörmögte egy mély, megvető, a sokévnyi dohányzástól rekedt hang. A lány végignézett fogva tartóján. Átlagos magasságú, kis-sé túlsúlyos, szakállas férfi volt vele egy szobában. Nyakában hatalmas arany nyaklánc lógott, csuklóját egy hamisított, aranyberakásokkal díszített Rolex fonta körbe. Felsőtestét csak egy mellény takarta, olyan, mint amilyet az amerikai háborús filmekben szoktak viselni a rosszfiúk.