Gabriella Eld: Holt szemek és színarany

Szeretném a pozitív dolgokkal kezdeni. A regény nyelvezetét szerintem szépen eltalálta az írónő. Egyedi, régies megfogalmazásaival valóban adott a történetnek egy hangulatot, egy hangulat ígéretet, amiben érezhetjük, hogy ez a világ, ez a társadalom a modern világtól elüt. Egy olyan földön járunk, ahol a babonák, hiedelmek uralkodnak.

Ezen kívül sajnos nekem egy picit csalódás volt a regény. Tömören fogalmazva unalmas volt. Sajnos egyik karakterrel sem tudtam azonosulni, együttérezni. Ez talán a narrációnak is volt köszönhető. Én azt találtam, hogy mindentudó E/3-ban íródott. Talán egy közeli E/3 vagy esetleg egy E/1 közelebb tudta volna hozni a szereplőket. A másik indok, hogy nem igazán voltak mutatva az érzelmi állapotok, vívódások, társadalmi rangok, sokkal inkább csak el lettek magyarázva pár szóval, mondattal, hogy így éreznek most. Pár bekezdésben nézőpontváltásokat is felfedeztem, ami szintén zavaró volt.

A cselekmény sem volt egészen világos. Homályos számomra, hogy min is lett volna a hangsúly. A nyomozáson? Sutan (nő?) és Kaiwan (férfi) közt kibontakozó esetleges vonzalmon? Nem fedeztem fel benne a tétet. Miért is kellene nyomoznia az orvosnak, Kaiwannak? Ha a nyomozáson, krimin lett volna a hangsúly, akkor sajnos számomra nem túl izgalmas. Hiányoztak a nyomok, ez előrehaladás, hogy a nyomok, infók alapján összerakják, ki követte el a gyilkosságokat, miért is követte el, hogy az olvasó is kezdje magában összerakni a nyomokat. Ez hiányzott belőle. Főleg úgy, hogy a végén, talán egy hosszabb bekezdésben hirtelen lerántják a leplet mindenről, gyakorlatilag nyomok nélkül. Úgymond elmagyarázva az olvasónak, hogy ez a megoldás. Pont. A romantikus „szálat” sem éreztem erősnek. Hiányoztak a félreértett nézések, elejtett szavak, vicces, esetlen szituációk.

Ami közös pont volt Sutan és Kaiwan közt, az a furcsa, fekete alak, ami követte őket a szemük sarkában. Igazából csak ők látták őt. Az úgy kiderül, de inkább csak sejti az olvasó, hogy tragikus élmény hatására került oda az az alak (Sutannak a párja, Kaiwannak a fia halt meg), de hogy miért pont tragikus élmény hatására került oda, nem derül ki. Az se derül ki, mit is akar az a lény, miért csak ők látják, miért álmodnak vele, miért ugyanaz az álom. Nem derül ki igazából semmi sem a sötét, fehér, kerek szemű alakról, habár a borítóján ő van.

Egy pár fejezetben szerepel Nasut meg Wiktor, egy közlegény meg egy tábornok. Az kiderül, hogy Sutan párja Wiktor volt és hogy felkötötték Wiktort. Szó van egy háborúról. Az nem derül ki, milyen háború, miért vívták, ki ellen. Ez szerintem zavaró. Kiderül, hogy Nasut és Wiktor szeretők voltak és hogy elszöktek. Miért szöktek el? Számomra nem derült ki. Egyetlen csavar a történetben, hogy kiderül Sutanról, hogy ő igazából Nasut, egy férfi. Az viszont nem derül ki számomra, miért is kellett nőnek kiadnia magát. A szökés miatt? Ez csak az én megérzésem.

A térképet az elején picit fölöslegesnek tartom, hisz nem egy Gyűrűk ura vagy God of War szintű utazókalandról van szó.

Az értékelésem: ⭐⭐⭐ és fél az 5-ből